176/2008.(VI.30.) Kormányrendelet
az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról
A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi
LXXVIII. törvény 62. §-a (1) bekezdésének k) pontjában kapott
felhatalmazás alapján, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX.
törvény 35. §-a (1) bekezdésének b) pontjában megállapított
feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
A rendelet alkalmazási köre
1. § (1) E rendeletet a (3) bekezdésben meghatározott esetekben és a (2)
bekezdés szerinti kivételekkel a jogszabályban vagy a technológiai utasításban
előírt légállapot, illetve komfortállapot biztosítására energiát használó
épület energetikai jellemzőinek tanúsítási eljárására kell alkalmazni.
(2) Nem terjed ki a rendelet hatálya:
a) az 50 m2-nél kisebb hasznos alapterületű épületre;
b) az évente 4 hónapnál rövidebb használatra szánt épületre;
c) a legfeljebb 2 évi használatra tervezett épületre;
d) a hitéleti rendeltetésű épületre;
e) a jogszabállyal védetté nyilvánított épületre, valamint a
jogszabállyal védetté nyilvánított (műemlékileg védett, helyi építészeti
értékvédelemben részesült) területen lévő épületre;
f) a mezőgazdasági rendeltetésű épületre;
g) azokra az épületekre, amelyek esetében a technológiából származó
belső hőnyereség a rendeltetésszerű használat időtartama alatt nagyobb, mint 20
W/m3, vagy a fűtési idényben több mint hússzoros légcsere szükséges, illetve
alakul ki;
h) a műhely rendeltetésű épületre;
i) a levegővel felfújt, vagy feszített - huzamos emberi tartózkodás
célját szolgáló - sátorszerkezetekre.
(3) Az épület energetikai jellemzőit e rendelet előírásai szerint - amennyiben
nem rendelkezik érvényes energetikai tanúsítvánnyal - tanúsítani kell a
rendelet hatálya alá tartozó
a) új épület építése;
b) meglévő épület (önálló rendeltetési egység, lakás)
ba) ellenérték fejében történő tulajdon-átruházása, vagy
bb) egy évet meghaladó bérbeadása;
c) 1000 m2-nél nagyobb hasznos alapterületű hatósági rendeltetésű,
állami tulajdonú közhasználatú épület
esetén.
Értelmező rendelkezések
2. § E rendelet alkalmazásában
a)
energetikai tanúsítvány: igazoló okirat, amely az épületnek (önálló
rendeltetési egységnek, lakásnak) a külön jogszabály szerinti számítási
módszerrel meghatározott energetikai teljesítőképességét tartalmazza;
b) hasznos alapterület: az országos településrendezési és építési
követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet
fogalommeghatározásának keretein belül valamennyi épületszint hűtött-fűtött
helyiségei alapterületének összege;
c) technológiai utasítás: tevékenység (folyamat) vagy gépek
(berendezések) rendeltetésszerű alkalmazásához, használatához szükséges
követelményeket tartalmazó műszaki dokumentáció;
d) energiaszolgáltató szervezet: a villamos energiáról szóló 2007. évi
LXXXVI. törvény szerinti egyetemes villamosenergia-szolgáltató, a
távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény szerinti távhőszolgáltató,
a földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény szerinti közüzemi
szolgáltató.
A tanúsítás szabályai
3. § (1) Az 1. § (3) bekezdés a) pontja esetében az energetikai
tanúsítványt (a továbbiakban: tanúsítvány) az épületek energetikai jellemzőinek
meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet (a továbbiakban: Rend.)
hatálybalépését követően indult eljárásban kiadott, jogerős és végrehajtható
építésügyi hatósági engedéllyel megvalósuló új épület építésekor kell
elkészíteni.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetekben a tanúsítvány elkészíttetéséről az építtető
gondoskodik legkésőbb a használatbavételi engedélyezésig (bejelentésig).
(3)
Ellenérték fejében történő tulajdon-átruházás vagy bérbeadás esetén a
tanúsítvány elkészítéséről a tulajdonos gondoskodik, és azt a szerződés
megkötését megelőzően, de legkésőbb a szerződéskötésig a vevőnek átadja, a
bérlőnek bemutatja.
(4) Nem kell tanúsítványt készíteni
a) a használatba vételi engedélyt (bejelentést) megelőző
tulajdon-átruházás esetén;
b) ha ugyanabban az ingatlanban résztulajdonnal rendelkező tulajdonos
szerez ellenérték fejében további tulajdonrészt;
c) az épület (önálló rendeltetési egység, lakás) egy éves, vagy annál
rövidebb idejű bérbeadása
esetén.
(5) Az 1. § (3) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben a
tanúsítvány - 1. melléklet szerinti - összefoglaló lapját az
épület közhasználatú részében jól látható helyen kell kifüggeszteni.
(6) A kifüggesztett tanúsítvány mellett feltüntethető az előírt vagy ajánlott
belső hőmérséklet és a tényleges belső hőmérséklet értéke, illetve további
energetikai adatok, így különösen a megújuló energia felhasználása.
4. § (1) A tanúsítványt - a (2)-(4) bekezdésben foglaltak
figyelembevételével - az épület egészére kell kiállítani.
(2) A tanúsítvány - a tulajdonos döntése szerint - az 1. § (3) bekezdés b) pontjában
meghatározott esetekben kiállítható az épületnek egy önálló rendeltetési
egységére (lakására) is.
(3) A tanúsítvány az épület egészére állítható ki, ha az épületben levő önálló
rendeltetési egységek (lakások) fűtése, szellőzése, és a használati melegvíz
szolgáltatása azonos rendszerű vagy egy rendszert alkot. Kiállítható az épület
egészére a tanúsítvány akkor is, ha az épület valamennyi eltérő önálló
rendeltetési egységéről (lakásáról) készült tanúsítvány rendelkezésre áll.
(4) Az azonos energetikai tulajdonságú önálló rendeltetési egységek (lakások)
tanúsításánál az egy önálló rendeltetési egységre (lakásra) készített
tanúsítvány alapján a további hasonló rendeltetési egység (lakás) tanúsítványa
kiállítható.
(5) Az építtető, illetve a tulajdonos biztosítja a tanúsítás elvégzéséhez
szükséges dokumentumokat, számlákat, a szükség szerinti mérések, ellenőrzések
elvégzésének helyszíni feltételeit és a szükséges mértékű közreműködést.
5. § (1) A tanúsítást
a) ha a felelős műszaki vezető igazolja, hogy az épület a kivitelezési
dokumentáció és a hozzá tartozó energetikai számításban figyelembe vett
méreteknek, adatoknak és anyagjellemzőnek megfelelően valósult meg és a
tervezett műszaki jellemzőjű épületgépészeti berendezéseket szerelték be, az 1.
§ (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben a kivitelezési dokumentáció és
az építési napló részét képező felelős műszaki vezetői nyilatkozat alapján;
b) az 1. § (3) bekezdés b) és c) pontja szerinti esetekben
a mért energiafogyasztási adatokból számítva a rendelkezésre álló számlák és
tervrajzok alapján
kell elvégezni.
(2) A tulajdonos döntése szerint a tanúsítást a Rend.-ben meghatározott
számítási (szemrevételezési, becslési) módszerrel kell elvégezni.
(3) Egyszerűsített tanúsítás végezhető el az (1) és (2) bekezdésben
meghatározott esetekben akkor, ha az épületben meglévő hőtermelő
berendezésekre, légkondicionáló rendszerre - a külön jogszabályban foglaltak
szerint - felülvizsgálati igazolás készült, a tanúsítás során annak eredményét
tényként kell figyelembe venni.
A tanúsítvány tartalmi követelményei
6. § (1) A tanúsítványt az 5. § (1) bekezdésben foglalt esetben az 1. melléklet
szerinti, az 5. § (2) bekezdés szerinti esetben az 1. és 2. melléklet szerinti
formátumban kell elkészíteni. Az energetikai minősítési osztályokat a 3.
melléklet tartalmazza.
(2) Az 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a tanúsítvány
összefoglaló lapjához az építészeti-műszaki, illetve a kivitelezési
dokumentáció energetikai igazoló számítását csatolni kell.
(3) A tanúsítvány nem igazolja és nem helyettesíti az épületre előírt másfajta
követelmény teljesítését, és nem terjed ki gazdaságossági számítások, valamint
költségvetés elkészítésére.
Energia-megtakarításra irányuló javaslat
7. § (1) Ha az épület energetikai minőségi osztálya nem éri el az 1. melléklet
szerinti "C" kategóriát, akkor a tanúsítást megrendelő döntése
szerint a tanúsítvány azonnal megvalósítható, energia-megtakarításra irányuló
üzemviteli intézkedéseket, illetve hosszabb távon megvalósítható energiahatékonyságot
növelő, felújítási, korszerűsítési munkákhoz kapcsolódó javaslatot (a
továbbiakban: javaslat) is tartalmaz.
(2) A javaslat célja a tulajdonos tájékoztatása az energiahatékonyság
növelésének lehetőségeiről. A javaslatban foglaltak megvalósítása nem része a
tanúsítványban foglalt tények igazolásának.
(3) A javaslat kitérhet arra, hogy a javasolt megoldások egyenkénti vagy
együttes megvalósítása esetén hogyan változik az adott épület fajlagos primer
energiaigénye, illetve ez alapján az épület milyen energetikai minőségi
osztályba kerülhet.
(4) A javaslatnak az épület rendeltetését, műszaki állapotát figyelembe vevő
költséghatékony megoldásra kell irányulnia, és figyelemmel kell lennie a reális
megvalósíthatóságra is.
A tanúsítvány érvényessége
8. § (1) A tanúsítvány 10 évig érvényes.
(2) Ha a tanúsítvány érvényességi ideje alatt az épületre vonatkozó
jogszabályban meghatározott követelményérték megváltozik, akkor az épület
energetikai minőségi osztályba sorolását ismételten el kell végezni.
A tanúsítást végző
9. § (1) E rendelet szerinti tanúsítási tevékenységet a településtervezési és
az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői
jogosultság szabályairól szóló 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet (a
továbbiakban: Jr.), illetve az építési műszaki ellenőri, valamint a felelős
műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól szóló
244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Émer.) előírásainak
megfelelő felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező szakmagyakorló (a
továbbiakban: tanúsító) végezheti, ha a Jr., illetve az Émer. előírásai szerint
teljesítette az energetikai ismereteket tartalmazó jogosultsági
vizsgakövetelményeket. E szabály alól felmentés nem adható.
(2) A honvédelmi és katonai, valamint nemzetbiztonsági célú épületek
tanúsítását az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelelő olyan tanúsító
végezheti, akinek a külön jogszabályban meghatározott szintű nemzetbiztonsági
ellenőrzését elvégezték.
(3) A tanúsító az általa készített tanúsítványt, valamint az azt alátámasztó
dokumentációt (számítást) a megbízónak történő átadástól számított 10 évig
megőrzi.
(4) Tanúsítási szolgáltatást folytathat
a) a települési önkormányzat,
b) az energiaszolgáltató szervezet, illetve
c) a b) pont hatálya alá nem tartozó, a Polgári Törvénykönyv 685.
§-ának c) pontja szerinti más gazdálkodó szervezet,
feltéve, ha a tevékenység ellátásához az (1) bekezdésében előírt feltételeknek
megfelelő tanúsítót foglalkoztat, vagy megbíz.
A tanúsítás költségei
10. § (1) A tanúsító tevékenysége elvégzéséért díjra jogosult, amelyet a
tanúsítás elkészítésére fordított idő alapján úgy kell megállapítani, hogy a
tanúsítás díja megkezdett óránként legfeljebb 5500 forint. Ezen igényt -
díjjegyzékkel - a szerződéskötéskor és a tanúsítás elkészítésekor, átadásakor
érvényesíteni kell.
(2) Az 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, illetve önálló rendeltetési
egységnél (lakásnál) a b) pont szerinti esetben a tanúsítás elszámolható
időigénye legfeljebb 2 munkaóra.
(3) A díjjegyzékben részletezni kell a tanúsítási tevékenységre fordított időt
és az óradíjat, a költségtérítést és az ezeket terhelő általános forgalmi adó
összegét.
(4) A tanúsító költségként csak az utazással, illetőleg a szemlével, a
fényképezéssel, felméréssel, valamint a fénymásolással járó szükséges és
igazolt készkiadásait számíthatja fel. A tanúsító a számlával nem igazolható,
de szükségszerűen felmerülő költségeinek (posta, telefon, irodaszer, stb.)
fedezésére költségátalányt is megállapíthat, amely legfeljebb a díj 10%-a
lehet.
(5) Az utazással eltöltött idő óradíja nem haladhatja meg a tanúsítás
óradíjának 50%-át.
(6) Kivételes esetben az (1) bekezdésben meghatározottnál magasabb összegű
óradíj is megállapítható, ha a tanúsítási tevékenység hosszabb tudományos vizsgálódást
vagy a megrendelésben rögzített, speciális műszeres vizsgálatot igényel. A
kivételes óradíj felső határa az alapdíj két és félszerese lehet.
(7) A tanúsító a tanúsítási tevékenység során köteles költségkímélő
megoldásokat alkalmazni.
Záró rendelkezések
11. § (1) Ez a rendelet 2009. január 1-jén lép hatályba.
(2) A hatálybalépéskor meglévő épület (önálló rendeltetési egység, lakás) 1. §
(3) bekezdésének b) pontja szerinti energetikai tanúsítása 2011.
december 31-ig önkéntes.
(3) Ez a rendelet az épületek energiateljesítményéről szóló, 2002. december
16-i 2002/91/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikke 3. pontjának,
valamint 7. és 10. cikkének való megfelelést szolgálja.
(4) A (2) és a (4) bekezdés 2012. január 1-jén hatályát veszti.
Szükséges dokumentumok
A tanúsítvány elkészítéséhez a következő dokumentumok másolata szükséges
Új épület esetén, használatbavételi engedélyhez
(komplett engedélyezési tervdokumentáció)
·
alaprajz
·
metszetek
·
műszaki leírás
·
homlokzati rajzok
·
energetikai igazoló számítás
·
épületgépészeti dokumentáció (ha van)
·
felelős műszaki vezető nyilatkozata
Az energetikai igazoláson szerepelnie kell a számítást készítő sajátkezű
aláírásának, valamint, hogy az érvényben lévő 7/2006. (V.
24.) TNM rendelet szerint készült.
Meglévő épület (családi ház, ikerház, lakás, társasház egészére, adásvételhez, tartós
bérlethez, pályázathoz stb.) komplett engedélyezési tervdokumentáció
·
alaprajz
·
metszetek
·
műszaki leírás
·
homlokzati rajzok
·
épületgépészeti dokumentáció (ha van)
·
az éves fűtés, és energiafogyasztást igazoló elszámoló számlák másolata
(vagy 12 havi számlák másolata)
·
jegyzőkönyv, a felmérésről

Az energetikai minősítési osztályok
Az
energetikai minőséget minden esetben a vizsgált épület, illetve önálló
rendeltetési egység összesített energetikai mutatójának és a vizsgált épület
geometriai méreteivel és rendeltetésével azonos, a minimumkövetelményeknek
éppen megfelelő, viszonyítási alapként szolgáló épület, illetve önálló
rendeltetési egység összesített energetikai mutatójának százalékban kifejezett
arányával kell jellemezni. A vizsgált épület, illetve önálló rendeltetési
egység összesített energetikai jellemzője és a viszonyítási alap arányának
százalékban kifejezett értéke alapján az önálló rendeltetési egység minőségi
osztályának betűjele és szöveges jellemzése a táblázat szerinti:
Kategóriák:
Osztály
|
%
|
Megnevezés
|
A+
|
< 55
|
Fokozottan
energiatakarékos
|
A
|
56 - 75
|
Energiatakarékos
|
B
|
76 - 95
|
Követelménynél
jobb
|
C
|
96 - 100
|
Követelménynek
megfelelő
|
D
|
101 - 120
|
Követelményt
megközelítő
|
E
|
121 - 150
|
Átlagosnál
jobb
|
F
|
151 - 190
|
Átlagos
|
G
|
191 - 250
|
Átlagost
megközelítő
|
H
|
251 - 340
|
Gyenge
|
I
|
341 <
|
Rossz
|